cover1.jpg


Művészet és tudomány

Magén István: Kiállítás és aukció

2021. április 4 - 21.


Dr. Feledy Balázs:
Művészet és tudomány, Tudomány és művészet, Digitális metamorfózis, Magén István képzőművész digitális munkáinak kiállítása

Amikor egy-egy kortárs képzőművészeti kiállítás kollekcióját megtekintjük azzal a szándékkal is persze, hogy a vizuális élménnyel együtt véleményt is formáljunk a látottakról, a látottak kapcsán, akkor egyik értékelési szempontunk az is, hogy vizsgáljuk: mennyire van az éppen látott kollekció harmóniában a művésztől korábban látott munkákkal? Kontinuitást érzékelünk-e vagy netán diszkontinuitást, s ez utóbbit éppen radikális és szerves jelenségnek érezzük-e vagy csak öncélú innovatív kísérletnek? Sokszor a folyamatosság érzete, máskor a megújulás tapasztalása okoz örömöt a befogadónak. Nos, ha ezen a „szemüvegen” át nézünk Magén István újabb digitális munkáira, akkor – különös és egyedi módon – benyomásaink kettősek. Ugyanis határozottan érezzük munkásságában a kontinuitást, azt a szinte kivételes tudatosságot és módszerességet, ahogy a technikák folyamatos váltásával és alakításával halad előre pályáján, másrészt érezzük az egyértelmű innovativitást, amelynek legegyszerűbb bizonyítása tapasztalati, nevezetesen, hogy ilyen digitális munkákat még nem láttunk a művésztől, de ilyen szemléletű, ilyen strukturális sajátosságokkal rendelkező nyomatokat, mástól sem nagyon... Vagyis: újra és nem először bizonyítódik, hogy Magén István azon (kevés) kortársaink közé tartozik, aki szinte egyedülálló módszerességgel halad előre pályáján. Állítja ugyan, hogy mindebben a véletlennek, vagy inkább ahogy ő fogalmaz: a tudatalatti indíttatásnak, befolyásoltságnak is nagy szerepe van, a pályáját valamennyire ismerők azonban tudják, tudjuk: meditatív és kutató személyisége teszi lehetővé a folyamatosság és az újulás és tegyük tehát hozzá: a véletlen, a tudatalatti és a módszeres szimultán, egyidejű jelenlétét művészetében. S ez a kettősség egyaránt nagy jelentőséget kap összetett művészi magatartásában és ezen keresztül tárgyiasult műveiben.

S ha Magén István képzőművészeti pályájáról és legújabb digitális munkáiról elmélkedünk, akkor az előzőekben felvetett dilemmák (?)

kapcsán óhatatlanul felmerül egy előzetes kérdés: fontos-e és befolyásolja-e az alkotói pályát, ha egy művész – így egyszerűen: művelt. Magén Istvánra ugyanis – egyikként – az jellemző, hogy a művészetek terén igen sokoldalúan jártas alkotó, erről már szó esett, de folytatnunk kell: aki éppúgy közel érzi magához a szépírói tevékenységet, mint esszék, kritikák, elemzések megfogalmazását is, s egyre markánsabban van tehát jelen a kortárs magyar irodalmi életben írásaival. Másikként: a kortárs magyar képzőművészetnek is tehát sokirányú alkotója, hiszen festőként, grafikusként egyaránt ismert (sőt plasztikákat is készített), s az utóbbi években (jóval korábbi kezdeteket követően!) igen intenzíven mélyedt el a számítógépes képalkotás rejtelmeiben. Meggyőződésem, hogy Magén István egész képzőművészeti életútját jellemzi - az említetteken túl, de azokkal szoros egységben - egy erős önvizsgáló attitűd, amely a világ dolgaiban való sokirányú elmélyültségéből, tájékozottságából, érzékenységéből is ered. Képzőművészeti motívum kezelésének konstruktív ívei, úgy is fogalmazok: ívelései, sajátos képkészítési technikái (festés, sokszorosító grafika, kollázs, applikáció), intellektuális érdeklődésével szinte szükségszerűen vezetődtek át a számítógépes képteremtés világába.

Vagyis: a tradicionális képalkotási technikákból digitális képalkotás lett, ami egyáltalán nem csak egy technikai fordulat és kézzel fogható innováció, hanem egy belülről is megérlelődött művészi előrehaladás. Ráadásul nem csak saját személyisége mélységeiben kutatott, hanem a digitális képkészítés számára adekvát mechanizmusát is maga fedezte fel magának. Tehát haladt a művészet felől a tudomány felé… Formaalakításának immár több útját érzékeljük lapjain, s most látható, legutóbbi művein valamiféle urbánus szemléletmódot, látásmódot,az urbs képi elemzését érzékeli a szemlélő.

A művész városképek közhelyes megjelenítéseiből emeli ki saját, értelmező látványait, s lesznek munkái szinte város- és épület-álmok, melyekbe beépül a fantázia és a teremtőerő hatékony szuggesztivitása. Mindebben azonban nem a káosz jeleit érzékeli, hanem épp sajátos művészi rendet teremt, miközben kreativitása szinte szárnyal. Új munkái város-fragmentumok, épületek, épület együttesek, megjelenítve

természet és épület, környezet és architektúra viszonylatait, mindezt különböző fényállásokban és így lesz mindebből személyes digitális metamorfózis, melyben a belvárostól a külvárosig, a nappaltól az éjszakáig barangolhatunk be egy világérzést, egy világ-látást, ennek számítógépes vizuális látomásait. Munkáiból nem hiányzik a rendteremtés iránti igény, a látszólagos rendezetlenség renddé alakítása, s ezáltal ugyanazt a kettősséget érezzük, melyről a bevezetőben is szó volt: kontinuitás és diszkontinuitás, tudatalatti és tudatos összefüggéseit, összetartozását. Nem véletlenül fogalmaz így a művész: „ Ez az épületekre emlékeztető világ nagy öröm, és nagy meglepetés, szívesen vagyok benne, már csak azért is, mert erős szálakkal kapcsolódik az elmúlt évtizedek hagyományos festészetéhez.” S e munkákban időnként feltűnik azok szinte számmisztikára épülő szerkezetessége, melyekhez szervesíti hol élénk és erős színeinek, hol visszafogottabb, néha monokrómabb árnyalatainak ökonómiáját. Színkezelése látványos, már-már erőszakosnak tűnik erejével, ugyanakkor rendkívüli egységben van a képi megjelenítés tematikájával.

Feltűnnek munkái méretei (egyelőre virtuálisan), ahol is a horizontális és vertikális kompozíciók mellett talán a legkiegyensúlyozottabb város kompozíciók a tökéletességre utaló négyzetes formát követik .„Városképei”, inkább nagyok (lesznek) és semmiképpen nem kis méretűek. A munkákon feltűnő szinte milliónyi formai elem nagy összefüggés rendszere erős szuggesztivitással bír, ugyanakkor lehetőséget ad annak a következtetésnek a levonására, hogy míg korábban a művész fizikai értelemben is készített nagy méretű munkákat (nem csak festményeket, de nyomatokat is!), addig most a fizikai méret korlátozottságával szimbiózisban kinyílik, szinte megnyílik egy hatalmas virtuális látvány, látvány együttes.

Mindennek kiindulása tehát a város, annak tere, terei (valóságos és művészeti értelemben is) tömegük, de ahogy Magén István fogalmaz: mindez vizuálisan a világegyetemhez hasonló közeget tár fel. Pici nyelvtani átalakítással pedig ezt követően nyugodtan állíthatjuk: egy sajátos és személyes vizuális világegyetem művészi megformálásának vagyunk itt tanúi.

Magén István ezúttal, új munkáiban (a történelem – hozzá közelálló – idő- , kulturális- és biblikus- mélységeiből, mely munkái szintén jellemzik az

utóbbi évek alkotói attitűdjét) belép az indusztriális társadalom architekturális tömegességébe, hogy digitális munkáival feltárjon új jeleket, jel-együtteseket, jelhalmazokat, melyek csak így, digitális technikával állíthatók elő, s melyek a horizontális és vertikális determinánsok szisztematikus vizuális rendszerré szervezésével megújult képi élménnyel ajándékozzák meg művei befogadóit. Városélményei ugyanakkor egyaránt konkrétak és elvontak, kilépnek közvetlen közegükből is.

Magén István munkái a jelen látványai, azok víziói, egy-két esetben a múlt víziói ( ilyen is lehet!). Címei mindezt kifejezik és a látványnak abszolút újszerűséget ad, hogy a művek mellett nem csak azok címei láthatók, hanem minden egyes munka mellett az alkotó gondolatai is olvashatók, melyek szellemi izgalmat is okozva fontos kiegészítések, jelzik a művek alkotójának intellektuális vibrálását is.

A kiállítás címe tudomány és művészet összefüggéseire utal. Ez igen koherens a látottakkal. Magén István kétségtelenül befolyásolja látásmódunkat, látási élményeinket, átformálja a városról, mint olyanról szerzett benyomásainkat, terelgeti élményeinket. Az alkotó szinte tudományos ismereteket ad, de a cím (címek, hiszen, ha a két szó sorrendjét megfordítjuk, már egy picit változik a jelentés!) nagyobb távlatokra is utal. Tudomány és művészet összefüggései, mióta a világ világ erősek, s tán a XX.-XXI. században az egymásra hatások fel is gyorsultak. Én a tudomány egyik területének tekintem a technikát, amely értelmezésemben a gyakorlatiasság, a prakticizmus és maga a praxis. Úgy fogalmazok, hogy a technika a tudomány lefordítása (vagy átfordítása!) a gyakorlat nyelvére. És ez a technika ma robbanásszerűen fejlődik. Ehhez új lendületet a számítógép adott, melyben immár olyan művészet születhet, születik, melynek alkotója kicsit mérnök is kell, hogy legyen, de technikusnak mindenképpen kell lennie…

Azt mondtam, hogy a gépben jön létre a művészet, nem csak a géppel! Ez teljesen új jelenség a művészet történtében. Rengeteg eszköz van az alkotó kezében, amely segít a megvalósításban,. A számítógép azonban nem csak a megvalósításban, de maga a létrehozás eszköze. Programokat kell ismerni, s így jöhet létre a mű a gépben, melynek csak megtestesülése a print, a nyomtatás.

Magén István kiállítása tehát a mába vezet a múltból és tovább a jövőbe. És befejezésül: ennek a kiállításnak van még egy fontos célja, tán nem nagyképűség, ha gy is fogalmazok: missziója, hogy a művek kinyomtatva gyűjtőkhöz kerüljenek. Lesz egy aukció, árverés, ahol meg lehet célozni egy-egy vásárlást. Kívánom, hogy sikerüljön!

Budapest,2021 március